Ma meglátogattuk a családot a temetőben. Egyik nagypapám könnyeket csalt a szemembe, hiába ellenkeztem. Ha én feküdnék odalenn, biztosan nem örülnék, ha az unokáim pityeregnének felettem.

Lehet egyszer írok valami vicces sírfeliratot, hogy legalább örömükben sírjanak a látogatók. De igazából sírkövet sem szeretnék; a gilisztáktól és társaiktól pedig rettegek, így a föld alatt biztosan nem lennék valami békés halott. A legjobb az lenne, ha szétszórnának egy szép mezőn, miközben valaki elmondja az utolsó imát értem és azokért, akiket majd itthagyok. De mindez, remélem még nagyon soká lesz. 

Elolvasom »