A tegnapi pozitív hozzáállásom tényleg nem jött be. Miután felálltam a géptől, hátamra vettem a csigaházamat és buszra ültem. A meleg teljesen elnyomott, Hajdúnánástól Nyíregyházáig félálomban rázkódtam. A kedvenc sorompómhoz érve (mindig kikapjuk a vonatot), azonban egy pillanat alatt felébredtem. Az égen nagy fekete felhők rohantak felénk. Amíg vártunk, összerendeztem a csigaházat, kibiztosítottam az esernyőmet és felmértem a papucsom állapotát. Újra felpillantva arra jutottam, hogy mindez teljesen felesleges volt.

Miután leszálltam a buszról, Marilyn Monroe-t megszégyenítő szoknyalebegtetéssel rohantam át a főtéren, majd beestem a Meki ajtaján. Pár perc múlva már csak nyomai maradtak a viharnak. A hazafelé vezető úton végig hatalmas faágak hevertek a járdán. Ha nem jön a vonat és nem kell várnunk, lehet... bár nem hiszem, akkor is csak lett volna annyi eszem, hogy nem rohangálok fa alatt.

Elolvasom »

Előző parázós bejegyzésem után mégis megembereltem magam és elmentem választani. Most próbálok pozitívabb lenni (sírva vigadok, magyar szokás szerint... "sírás" oka későbbi bejegyzésekben). 

Szóval: remélem, hogy sikerült azt a karikát megcélozni az egymást szárait derékszögben metsző ikszemmel, amelyik a lehető legkevesebbet árt majd nekünk. 

Elolvasom »