-Miből lehet tudni hogy vizsgaidőszak van?

-Abból, hogy még a bevásárlólistán is sárga kiemelővel jelölöm meg a fontosabb részeket....

Jó mi?

De azért csak letelik egyszer. Egyik kedves ismerősömet idézve (még a felhőtlen albis időkből):

Egyszer eljön az az időszak,

ami már nem ez az időszak,

hanem az az időszak,

amikor már családot kell alapítani.

JÖHETNE MÁR!!!

A tegnapi pozitív hozzáállásom tényleg nem jött be. Miután felálltam a géptől, hátamra vettem a csigaházamat és buszra ültem. A meleg teljesen elnyomott, Hajdúnánástól Nyíregyházáig félálomban rázkódtam. A kedvenc sorompómhoz érve (mindig kikapjuk a vonatot), azonban egy pillanat alatt felébredtem. Az égen nagy fekete felhők rohantak felénk. Amíg vártunk, összerendeztem a csigaházat, kibiztosítottam az esernyőmet és felmértem a papucsom állapotát. Újra felpillantva arra jutottam, hogy mindez teljesen felesleges volt.

Miután leszálltam a buszról, Marilyn Monroe-t megszégyenítő szoknyalebegtetéssel rohantam át a főtéren, majd beestem a Meki ajtaján. Pár perc múlva már csak nyomai maradtak a viharnak. A hazafelé vezető úton végig hatalmas faágak hevertek a járdán. Ha nem jön a vonat és nem kell várnunk, lehet... bár nem hiszem, akkor is csak lett volna annyi eszem, hogy nem rohangálok fa alatt.

Este újabb csapás: választási eredmények. Szerintem ez a lehető legroszabb felállás, ami csak lehet. A Fidesz és a Jobbik erőszakos marketingje sokakat meggyőzött, kíváncsi vagyok, hogy ugyanilyen lendülettel fogják-e az érdekeinket is képviselni az Európai Parlamentben. Az MSZP-nek nálam nincsen hitele, Bokros Lajos meg... úgy utazik ő villamossal, mint én Ferrarival (egyszer már pózoltam egy mellett).

Szóval hiába a pozitív hozzáállás... nem változik semmi. Legfeljebb csak nagyobb lendülettel veszem az akadályokat.

Előző parázós bejegyzésem után mégis megembereltem magam és elmentem választani. Most próbálok pozitívabb lenni (sírva vigadok, magyar szokás szerint... "sírás" oka későbbi bejegyzésekben). 

Szóval: remélem, hogy sikerült azt a karikát megcélozni az egymást szárait derékszögben metsző ikszemmel, amelyik a lehető legkevesebbet árt majd nekünk. 

És akkor most örvendjünk: 

Még egy bejegyzés a nyakunkon lévő választásról, rövid leszek. Abban biztos voltam, hogy kikre nem szavazok, sőt már körvonalazódni látszott a maradék két pártból, hogy kit tisztelek meg az ikszemmel. Most meg hogy gyűjtöm az infókat, már abban sem vagyok biztos, hogy érdemes-e szavazni egyáltalán. Pedig pont én szoktam lehurrogni azokat, akik még ilyenkor sem hajlandóak véleményt nyilvánítani. Korábbi önmagam lehülyézi ezt a mostani lustát.

Úgy érzem magam, mint egy forgalmas kereszteződésben, ahol hiába nézek előre, balra meg jobbra, tudom, úgyis átmegy rajtam valami nagy fene autó, ráadásul a zebra kellős közepén. Inkább le sem lépek. Illetve lelépnék, de a szomszédos országokat elnézve... van valahol Európában egy normálisan működő párt?

Áhh... úgysem mennék el innen, magyar vagyok, lételemem a kesergés. Félek belegondolni, mi lenne velem, ha normálisan működne az ország. Belehalnék az unalomba, ha jó fizetést kapnék a munkámért és csak az lenne a gondom, hogy idén hova menjek nyaralni. Vissza a problémához. Mi legyen a szavazócédulámmal? Minden irányból próbálnak meggyőzni, valaki meg egyszerűen azt mondja, rajzoljak rá egy nagy... ( inkább linkelem). Ezt azért mégsem teszem, már csak a szavazatszámláló bizottság miatt sem, mivel ismernek... bár azt nem tudják, hogy milyen a rajztehetségem...

Nincs valami jobb megoldás arra, hogy kifejezzük, elegünk van ebből az egész bohóckodásból?